Széljegyzetek a kávéházból

Igen nagyra értékelem az angolok száraz, szarkasztikus humorát és hogy az utolsó taxisofőr is magas fokon űzi. Imádom csípős, néha önirónikus megjegyzéseiket. De bármennyire is tökélyre fejlesztették érzéküket saját humoruk tekintetében, mindent komolyan vesznek, ami nem tartozik ebbe a kategóriába.

Remekül szórakozom, amikor halálos rémület ül ki az arcukra, ha olyasmit mondok, hogy 'mindjárt felakasztom magam' vagy 'kiugrom az ablakon, ha még egy órát tart ez a meeting' vagy 'ha ezt megteszed, ő tuti kinyír'.

Egyszer azt mertem mondani egy designra, hogy 'tök nyomi' csinálják újra. Erre visszaírt az ügynökség, hogy a 'nyomorék' szó rendkívül degradáló kifejezés és használata sértő. Mikor felháborodottan panaszkodtam erről a kolléganőmnek, hogy a pasas milyen egy álszent demagóg, legszívesebben megfojtanám, ő csak zavartan félrehúzódott...

Mikor küldtél valakinek utoljára üdvözlőkártyát? Én szerintem 1995-ben egy ausztriai síelés alkalmából. Itt azonban minden sarkon van egy kártyabolt, hogy ki tudják szolgálni az igényeket. Veszett udvariasságukban ugyanis az angolok minduntalan tudatni akarják a másikkal, hogy gondolnak rá, együttéreznek vele, sajnálják, irigylik, szorítanak neki, gratulálnak neki, hiányolják... Gyakorlatilag minden létező emberi érzelemre létezik külön kártya, és aztán ezeknek különböző változatai nemre, korra, művészeti és irodalmi stílusra bontva.

Hetente több ilyen kártya landol az íróasztalomon, amit a titkárnők küldenek körbe, hogy átadás előtt mindenki hozzátegye a maga tömör ámde frappáns üdvözletét a már eleve rányomtatott tömör és frappáns kis üdvözlet mellé. Igen nagy kihívás azonban huszadikként bármi értékelhetőt írni egy félidegen kollégának, ami alá esetleg még a nevedet is oda mered biggyeszteni.

Mit írsz például: 

• valakinek arra, hogy 'Sajnáljuk, hogy elmész' ha sosem dolgoztál vele, nem tudod, hogy magától megy vagy küldik, és előtted már öten ötféleképpen megfogalmazták, hogy sok szerencsét!;
• valakinek arra, hogy 'Sok sikert a költözéshez', ha nem tudod, hogy honnan, hova és miért költözik. Egyébként is mi közöm nekem mindehhez?
• végül pedig arra, hogy 'Gratulálunk a bébihez', ha már a 8. hónapban van, azaz  attól függően, hogy eredetileg mennyire volt nagydarab legalább 3-5 hónapod volt, hogy gratulálj neki és megvitasd vele a gyermekáldás örömeit és bosszúságait.

Egy marketinges számára elengedhetetlen túlélési eszköztárat dobtam el hetykén magamtól, amikor úgy döntöttem, hogy külföldön folytatom pályafutásomat.

Minden multit a meetingek tartanak életben. Vannak például a heti meetingek, azaz még két éve valaki, akit ma már senki nem ismer a cégnél, kiküldött egy invitációt minden héten hétfőn délután kettőre, egy project lebonyolítására, ami azóta már rég megbukott. De a meeting ott virít a naptárunkban, hát járunk rá. Aztán vannak a meetingek, amire azért hívtak meg, mert valaki elírta a kompetens személy nevét. Van meeting, amire mindenki meg van hívva, mert minél többen vagyunk annál fontosabbnak tűnik az előadó. És végül te is kiküldesz egy párat a fent említett okokból.

Ebből kifolyólag állandóan olyan meetingeken ülök, amelyek a legkevésbé sem érdekelnek és a harmadik kávé sem tart vissza attól, hogy üveges szemmel meredjek magam elé és átkozzam középosztálybeli neveltetésem, ami annak idején egyetemre kényszerített. A legtöbb meeting ártalmatlanul ér véget. Előfordul azonban, hogy az ábrándozásomat valaki megzavarja és kikéri a véleményemet az adott témában. Normális esetben ilyenkor visszapörgetem az elmúlt néhány mondatot és ezúttal megpróbálom felfogni az értelmüket. Ha azonban az elmúlt néjány átábrándozott mondat egy walesi, egy skót és egy angol vitája a gyártósor meghibásodásának következményeiről, akkor legfeljebb addig tudom visszatekerni, hogy 'Sara, szerinted?'.

Ekkor következne, hogy gyorsan ránézek a jegyzeteimre és legalább a témát megpróbálom belőni. Csakhogy én angolul vagy írok vagy figyelek. Az elején még mindig lelkesen jegyzetelek, de mire akkurátusan lebetűzöm, hogy 'consequently' (először v-vel, majd gyorsan helyesbítek), eldöntöm, hogy a 'challenging-et' a-val vagy e-vel írják, és vajon a vajon-t vagy az időjárást írják úgy hogy 'weather' addigra három másik témát megvitatnak. Így aztán a jegyzeteim valahogy így festenek: 

• A csomagoló anyag egy hét múlva itt lesz, egy hete itt van elfogyott
• A részletekről megkérdezni valami Cherry/Sheril/Terry-t
• Nincs probléma, a kampányt nem érinti a dolog
• A kampányt lefújjuk

Úgy érzem magam, mint Forest Gump, mert minden meetingről az elhangzott információ 70 százalékával távozom.

Egy-egy társasági összejövetel, évforduló vagy ünnep csak egy újabb alkalom arra, hogy megteljenek a kocsmák és mindenki, nemtől és kortól függetlenül, nevetségessé tegye magát. Most már tudom, hogy eddigi céges bulijaimon én még olcsón megúsztam, hogy csak egy álarcot vagy saarit kellett magamra öltenem, ennél ugyanis sokkal többre is képes ez a nemzet.

Vegyünk például egy tipikus 21. születésnapi bulit. Szinte automatikusan adja magát az ötlet, hogy ebből az alkalomból legvadabb vágyálmainkat kiéljük, nemde? A minap beleszaladtam egy ilyenbe. Amúgy bájos britt lányok csoportja a legkülönbözőbb maskarákban ropták Justinra. Volt ott harisnyakötős miniszoknyás rendőrlány, aki a gumibotját simogatta, illetve fityulás, csipkekötényes szobalány, aki a tollseprűjével mahinált intenzíven. De milyen igazuk van! A saját 21. születésnapomra nem emlékszem, az övét pedig még papírra is vetem.

Aztán figyeljünk megy egy átlagos húsvét vasárnapot. Már déli 12-kor megteltek a kocsmák és a csodás időre való tekintettel - a hőmérséklet 18 fokra szökött fel és kisütött a nap - mindenki kiül a kocsmaablakba és a teraszra. Napozva szürcsölgetik söreiket az ötvenes, jól megtermett asszonyok, fejükön egy-egy pár nyuszifüllel. Hogy a popójukon az egy nyuszi farok-e vagy csak a macskájukra ültek rá reggel azt nem tudni, de ne legyünk ennyire illúzió rombolóak.

Karácsony, újév, és húsvét letudva. Kiváncsi vagyok egy munka ünnepe milyen élvezeteket rejt a kiváncsi megfigyelő számára...

Elnézést kérek, hogy átmenetileg szünetelt a hiradás, de a tavasz beköszöntével hirtelen vákum képződött Bristolban és rengeteg turistát vonzott hozzánk a világ minden tájáról. Kétszoba összkomfortunk all inclusive juszhosztelbe ment át az elmúlt néhány hétben. A sort egy dél-olasz lány nyitotta, aki mindjárt a fél családját is magával hozta. Nem mertem neki nemet mondani, nehogy egy levágott lófejet találjak legközelebb az ágyamban. Csatlakozott hozzánk egy francia beszerző is. Őt követte a fiatalember, akit kiöklendezett magából a magyar médiapiac. Vele osztotta meg a matracot egy rövid időre a pesti szociális munkás. Végül pedig befutott a párizsi pincérlány.

Most átmeneti csönd állt be, így bátorítanék mindenkit, hogy nyugodtan váltsa meg jegyét Bristolba. Eddig még mindenki jól érezte magát. (Azért a biztonság kedvéért érdemes a szobafoglalást előre egyeztetni.)

Kell-e mondanom, hogy kicsit nehezen asszimilálódom új környezetemhez. Ugyanakkor szakmailag nem is érhetne nagyobb öröm, mint hogy az én szocializmusban szocializálódott gondolkodásmódomat londoni kreatív ügynökségek pallérozzák nap mint nap. A héten is egy ilyen tartott nekünk előadást a digitális reklámozásban rejlő korlátlan lehetőségekről. Rengeteg szórakoztató bejátszással dobták fel az amúgy stratégiailag sem elhanyagolható prezentációjukat. Az egyik kedvencem közülük az alábbi klipp. Sajnos csak angolul élvezhető, persze az sem árt, ha szereted a '80-as éveket. Ha mégsem, azért csak küzdd el magad a 40. másodpercig...

Illetve a politika kedvelőinek: 

'Ha rendesen akarsz étkezni Angliában, akkor naponta háromszor kell reggelizned.'

Kevésbé frappánsan, de hasonló gondolatokat szeretnék egfogalmazni, mint Somerset Maugham. Elképesztő ugyanis, hogy ezek milyen ételeket, illetve étel kombinációkat esznek. Bár valószínűleg ők épp ilyen elszörnyedve nyilatkoznának a mi rántott velőrózsánkról, töpörtyűnkről, kocsonyánkról vagy éppen a sült vérről. De ezt majd megírja egy brit leányzó az ő blogjában.

A tradicionális angol reggeli tényleg bőséges és finom feltéve, hogy véres hurkára vagy paradicsomos főtt babra vágysz rögtön ébredés után. Amit viszont a mai napig nem szoktam meg, hogy itt vacsorára esznek meleget az ebéd pedig többnyire szendvics, esetleg panini (melegszendvics divatosan). Így aztán van, hogy napokig reggel, délben este szendvicsen élek, mert én nem állok neki este 9-kor főzni magamnak egy jó kis curry-t.

Viszont annak a nyomorult szendvicsnek igencsak igyekeznek megadni a módját. Két kenyér szelet közé gyakorlatilag bármit lehet tenni és ők tesznek is, hogy egy kicsit feldobják szánalmasan egyhangú ebédüket. Megy abba minden: rántotta plusz zöld saláta; sajt lekvárral; sült hús szaftjával és alma szósszal, külön kérésre a hús töltelékét is mellé rakják; egy fél tonhalkonzerv; de az igazi az a sültkrumplival töltött toast kenyér. Köretnek pedig chipset, rendes zacskós chipset esznek. Hm... nyami! A másik kedvenc kombinációm az ízetlen sajtos tészta, köretnek zöld salátával, mindezt egy tányérban.

Az angolok állati büszkék rá, hogy milyen egészségesen táplálkoznak, semmi fölös fűszert vagy öntetet nem használnak. Így aztán bármit is tesznek elég mindig legyen a kezed ügyében némi só, bors, majonéz, ketchup, worcester mártás és ezersziget öntet. Ezek ügyes felhasználásával némi ízt kölcsönözhetsz az ételnek. Nagy megvetéssel beszélnek a skótokról, akik feltételezem inkább élvezni szeretnék az életet. Bár kétségtelen, hogy ott északon mindent szeretnek olajban kisütni, akár egészen bizarr dolgokat is, mint a hamburger egészben vagy akár Mars csoki.

A nagy brit birodalom hagyatéka a nemzeti bűntudatból fakadó adakozási kedv: ha már uraljuk az egész világot, segítsünk az elesetteken.

Otthon mindenkit annyira sanyargat a sors, hogy az adakozás többynire kimerül egy-egy hajléktalannak odadobott százasban. Itt azonban a 'charity' oltári méreteket ölt. Nincs rendezvény, esemény, TV műsor vagy akár ünnep, amely ne adhatna okot egy kiadós adakozásra.

Az irodában időről-időre toplák péntek van. Nehogy azt higgyük persze, hogy a többség nem toplák hétfőtől-csütörtökig, de ilyenkor szabad farmert is felvenni. A laza viseletért cserébe viszont adózni kell. Egy font az ára, ami aztán valamelyik szamartiánus szervezethez kerül.

Van kérem cseriti fél-maraton is. Rengeteg ismerősöm indul ilyen-olyan futásokon és közben pénzt gyűjtenek valamely általuk választott nemes cél érdekében. Ők megígérik, hogy lefutják, te pedig a megadott linken támogadhatod a mellrákellenes ligát, az agydaganat kutatást vagy éppen a szomszéd macskájának életmentő operációját. Itt már senki sem futkározik csak úgy céltalan. Gondolj csak bele abba a sok elpazarolt kilométerbe a Margitszigeten.

Volt tavaly a Pipacs nap, amikor a háborús veteránoknak gyűjtött a nemzet. Ha adakoztál, kaptál egy pipacs kitűzőt. A hetekig tartó kampány végén már 90%-ban mindenki, beleértve az autókat is (nem vicc!) pipacsba borult. Szerintem a nemzeti kokárdát fele ennyien sem viselik március 15-én.

Most jön a Piros orr nap úgy általában a rászorulókért. Én már megvettem a bohóc orromat, Stella McCartney már megtervezte a hozzá illő cseriti-pólót, amiket már el is kapkodtak a polcokról. Számos angol híresség pedig már nekivágott a Kilimandzsárónak megígérve, hogy megmásszák, hogy mi adakozhassunk. Mi pedig adakozunk és adakozunk és adakozunk, mert így diktálja a birodalmi öntudat. (Főleg az enyém :)

'England has forty-two religions and only two sauces.'

Voltaire

Az angol öltözködési stílust messziről felismerni. Fő jellemzője a bátorság, azaz merjük felvállalni testi fogyatékosságainkat és dacosan üvöltsük bele a világba.

Mintha az úszógumi erény lenne, az azt viselők rövid topban és csipőnadrágban járnak, mindkettőnek lehetőleg minél szorosabb változatában, hogy  kellően hangsúlyos legyen a kibuggyanás hatása. A divatban szakavatottabbak esetében mindezt bőrrepedésekkel az oldalukon tarkítják és ültükben bepillantást egednek két terjedelmes farpofájuk közti csíkra is.

A vékony lábak bő nadrágban harangoznak, a vastagok varrásfeszítően szűkbe vannak préselve. A rövid láb esetében a térdig érő csizma és térdnadrág dukál amolyan Rumcájszosan. Az oszlop lábat forrónacival, a rövid derekat pedig leginkább rövid pólóval emelik ki. A lúdtalp sem probléma, remek kéreg nélküli csizmák kaphatóak, így már a harmadik felvétel után a talp helyett a csizma belső oldalán járnak, egy retardált külsejét kölcsönözve viselőjének. Végül pedig egy ügyesen kiválasztott nyári ruha a tél közepén felfedi milyen fehér is a bőrünk.

Ennyit általánosságban, de természetesen adódhatnak kevésbé elterjedt deformációk, amelyek a fenti rövid ismertetőbe nem férhettek bele. Egyéni kérésre azonban további megfigyeléseket végzek legyen az csapott váll vagy akár bütykös láb itt már biztos, hogy valaki büszkén viseli.

Azt mondják, ha valamit nagyon szeretnél azt előbb-utóbb sikerül elérned. Szerintem van ennek egy másik változata is, amit talán kissé negatív kicsengése miatt nem kapott fel a köznyelv. Miszerint is, ha valamit nagyon, de nagyon szeretnél, na arról ne is álmodj!

Fél éves angliai tartózkodásom után én csak egy kis itáliai napsütésre vágytam nagyon, de nagyon. Láttam magamat, amint pulóverre vetkőzve fekszem a nyugágyban, arcommal szigorúan a nap felé fordulva szürcsölgetem a tejszínhabot a bombardinomról valamelyik hütte teraszán a domboldalon.

Ehhez képest a valóságban az életemért küzdöttem még a kék pályán is, akkora friss hó esett folyamatosan. Hol a felhőkben, hol ködben síeltünk. Még a pálya sem látszott, így többen meglepetten csavarodtunk fel a pálya szélét jelző póznákra. Egyáltalán nem volt nap, ami felé fordulhattam volna. De mindegy is, mert a nyugágyaimat 1.5 méteres hó borította.

Eltelt a hét és én megúsztam egy alapos megfázással, és már csak egyetlen dolgot szerettem volna, hazajutni Angliába, ahol ugyan folyton köd van, de legalább nem esik a hó. Szerettem volna nagyon, de nagyon. Így aztán hazafele a rengeteg hó miatt lezárták a hágót, a hólánc elszakította a fékfolyadék vezetéket, a hegyről lefele a le nem zárt útszakaszon 2 órás dugó volt, az autópályán pedig folyamatos útépítés. Az hogy 9 óra alatt teljesítettük a 4 órás távot nem tett túl jót az időbeosztásunknak, így aztán nem jutottam haza. Egy további csodás napot élvezhettünk a nem túl barátságos Észak-Itáliában, majd mikor végre földet értünk, a megszokott nyálkás-ködös Angliában, 18 év után először mindent hó borított...

'The Englishmen is seen at his best the moment that another man starts throwing a ball at him.'

Vita Sackville-West

Nem csoda, hogy E.T.-nek honvágya volt. Vannak jelenségek, amik miatt én is úgy érzem magam, mintha egy másik bolygóra kerültem volna.

• A nap olyan alacsonyan van, hogy napközben merőlegesen süt, egyenesen az ember szemébe.
• Reggelente a különleges fényviszonyoknak köszönhetően a tájnak számomra teljesen természetellenes színe van. Mintha valaki unalmasnak találta volna és photoshoppal kicsit felavította volna a színeket.
• Néha akkora a köd, hogy a vonaton ülve olyan érzésem van, mintha a felhők között járnánk.
• Elázom anélkül, hogy esne az eső, mert csak azt érzem, hogy permeteznek odaföntről.
• Az indiánok nyara novemberben van, miközben augusztus közepén indokolt a vastag garbó a póló fölé.
• Későn kel a nap és sokkal korábban lemegy. Emiatt szinte folyton sötét van, én pedig úgy érzem magam, mint egy pék. Még fent vannak a csillagok, amikor elmegyek otthonról reggel. Kis szerencsével mire két óra múlva beérek az irodába, ahol leülök egy sötét szoba közepére már kint süt a nap. De van, hogy a sötét éjszakát felváltja a szürke, felhős nappal...

Nem elég tudni a szavakat és a nyelvtant, a mefelelő akcentus sem ér semmit, ha a tálalás nem megfelelő. Angliában senki nem fog téged megérteni, ha egyenesen beszélsz. Az alábbi néhány példamondat segíthet ennek az alapvető szabálynak az elsajátításában:
 

Magyar/Angol

Az eredmények nagyon rosszak/ Nagyon köszönöm mindenkinek a rengeteg munkát, amit a projectbe fektetett. Az egyetlen kérdés, ami esetleg felmerülhet, hogy vajon minek köszönhető, hogy a végeredmény a kitűzött célnál alacsonyabbra sikerült.

Állati elégedetlenek vagyunk, nem valószínű, hogy érdemes veletek tovább együtt dolgozni./ Mi a véleményetek, hogyan lehetne ezt a jövőben még eredményesebben csinálni.

Kövér vagyok, le akarok fogyni./ Szeretném, ha a ruháim jobban passzolnának rám.

Azonnal fizesse be fizetési hátralékát!/ Örömmel várjuk kedves utalását a közeljövőben.

Teljesen alkalmatlan munkaerő volt, örülünk, hogy végre elment a cégtől./ Mindenki szabadon távozhat, ha akar.

'The English have a miraculous power of turning wine into water.'

Oscar Wilde

Mivel a legtöbb kocsma este 11-kor bezár, az angolok hozzá vannak szokva, hogy gyorsan kell inni, ha még aznap este be akarnak rúgni, márpedig egy valamire való angol be akar. Számos trükkjük van e cél elérésére, ilyenek például az ivó játékok. Rendkívül találékonyak abban, hogy gyakorlatilag bármilyen ártatlannak tűnő tevékenységet ivó játékba fordítsanak. A játékszabályok általában - érthető módon - igen egyszerűek és úgy vannak kialakítva, hogy bármit teszel, innod kelljen, legfeljebb bizonyos esetekben még többet, mint egyébként.

A műfaj egy egész iparágat eltart. Ha bemész egy játékboltba, biztos, hogy legalább egy regál csurig van velük. Hogy egy konkrét példát is hozzak, a legutolsó, amiben részt vettem az a csapatokban játszott óriás jenga, ahol az elemek tégla méretűek, és a csapattársaidnak mindaddig folyamatosan inniuk kell, amíg te ki nem húztad a téglát és fel nem tetted az építmény tetejére. Sikerült a csapatomat majdnem az öntudatlanság szélére sodorni...

Persze nem kell az estét megvárni, hogy ürügyet találjunk egy jó kis italozásra. Főnököm a minap megjegyezte, hogy a heti kétszemélyes megbeszélésünkön változtatni kellene. Én persze azt hittem, hogy szeretné, ha felkészültebben érkeznék, strukturáltabban adnám elő a problémáimat vagy egyáltalán nem zaklatnám ostoba kérdéseimmel. De ő csak arra gondolt, hogy innentől kezdve tarthatnánk a megbeszéléseinket a kocsmában, mégiscsak barátságosabb ott a környezet. Hát, kreativitásban nem lesz gond, az egyszer biztos.
Na, majd mesélek.

'You can't trust people who cook as badly as that. After Finland, it is the country with the worst food.'

Jacques Chirac

Az időjárásjelentésben bemondják, hogy holnap nagyon hideg, de száraz idő lesz. Erre másnap reggel mindent hó borít. Lehet, persze, hogy itt a hó nem számít csapadéknak. De az is lehet, hogy egyszerűen nem ismerik errefelé ezt a műfajt, mert az biztos, hogy nem nagyon tudnak vele mit kezdeni:

Az utakról nem takarítják el, úgyhogy mindenki tyúklépésben közlekedik, el ne vágódjon. Ilyenkor persze nem jön a pasi a hajszárítójával. A busz pedig nem bír kikanyarodni a megállóból, mert téli gumi hiányában össze-vissza csúszkál.

Az emberek vagy be sem mennek dolgozni a veszélyes körülményekre hivatkozva (5 cm hóról beszélünk...), vagy combközépig érő horgász gumicsizmában fél háromkor hazahúznak, hogy még a délutáni hóesés előtt hazaérjenek. Megjegyzem egy darab felhő nem volt ekkor már az égen, de persze lehet, hogy ők nem kötik össze. Végülis a felhőből általában eső  esik.

Ha úgy zuhog az eső, hogy nem látsz semmit, mert már az ablaktörlő sem bírja, akkor nincs probléma, mindenki gátlástalanul száguldozik. De ha már laza pelyhekben hull a hó, az autópályán minden autó visszavált kettesbe és a kormány mögül teljes pánikban tekintenek maguk elé a vezetők.

Azok a lányok, akik 5 fokban még zokni nélkül járnak, sápítoznak, hogy nincs kesztyűjük ebben a fagyban (0 fok), és hirtelen mindenki Oroszországhoz hasonlítja a klímát.

...édesek.

'The English, of any people in the universe, have the least of a national character; unless this very singularity may pass for such.'

David Hume, Of National Character (1742)

Bár a Quiet Zone azt sugallná, hogy az egy olyan hely, ahol csendben és nyugodtan pihenhetsz, esetleg dolgozhatsz a hosszú vonatúton, senkit ne tévesszen meg az elnevezés.

Ülsz csendben, olvasol és egy harsány trallala ráz fel gondolataidból minden negyed órában, hogy informáljon, a Quiet Zone-ban mobil telefon használata nem javasolt. Ennek köszönhetően, ha valakinek csörög a telefonja, minimum olyan hangerővel, hogy a következő állomáson is hallják, akkor gyakori harsány excuse me-k közepette az illető kitrappol a vagonból felállítva és lábon tiporva néhányunkat. De ez még a jobbik eset, van hogy az utastársnak foggalma sincs arról, hogy Quiet Zone-ban ül és végigtelefonálja a Plymouth-Aberdeen szakaszt megvitatva egész szomszédságának ügyeit, szerelmektől elhalálozásokig mindent.

Aztán van az idősebb úr, aki egész úton a térdére fektetett piros-fekete kockás kofferrel ül ballon kabátban és kockás kalapban és a tévéújságot lapozgatja. Alap helyzetben teljesen beleolvad a környezetébe, ám ha megéhezik, arról az egész vagon tud. Ez az a típus, aki miután megette az először zsírpapírba majd alufóliába csomagolt vajas kenyerét - a dupla biztonságot nem teljesen értem - kézzel kivasalja az alufóliát míg tükör sima nem lesz, majd akkurátusan először félbe majd négyrét hajtja, végül egy boríték méretű neilon zacsiba teszi. A folyamat eltart úgy 20 percig mialatt kb. úgy érzed, hogy most tépik le a vonatról a külső fém borítást.

Persze van, akit a Quiet Zone kellemesen elringat és harsány horkolásra buzdít. Egyszóval a Quiet Zone-ban a leghangosabb a csend.

• A médiaügynökség recepciójánál a bejelentkező lapon ki kell tölteni egy ívet: dátum, név, cég neve, vodka vagy bacardi és a távozás időpontja.
   
• A múltkor egy több ügynökséget összefogó meeting elején mindenki bemutatkozott:
  név, titulus, cég neve és, hogy ki milyen kekszet szeret.
   
• Vannak kerületek, aztán azon belül körzetek, és azon belül az egy utcanevet viselő szomszédság. Ha nem oda születtél, akkor esélyed sincs, hogy a Queens Road, Queeds Street, Queens Avenue, Queens Crescent, Queens Place, Queens Park és Queens Squere között megtaláld a házat, amit keresel.
   
• Pláne, hogy az utcanevek csak az utca legelején és végén vannak kiírva. Ha egy másik utcából az utca közepére kanyarodsz be, először el kell menned az utca egyik végére, hogy tudd, milyen utcában vagy.
   
• Ráadásul előfordulhat, hogy egy utcában akár három 2-es számú ház van, és a 10-essel szemben a 235 van. De vannak, házak, amelyiknek nem házszáma van, hanem neve. Azt pedig meg nem mondod, hogy a St. George's house melyik két szám között van. 

Aki járt már néhány angol háztartásban, az tudja, hogy a tisztaság nem feltétlen prioritás a számukra. Amikor beköltöztünk ezt eléggé nehezményeztem, de aztán néhány takarítás után rájöttem az okára. Angol módra takarítani sokkal nagyobb kihívás, mint azt egy kontinentális lány elsőre gondolná.

Az egyik nehézséget maga a porszívó okozza. Ahogyan minden itt Angliában, a porszívó is más, mint bárhol a világon: itt álló típus van, valamint méretét, súlyát és erejét tekintve is felér egy ipari takarítógéppel. Kanyarodásra nem képes, ezért egy kézzel kezelve legfeljebb egy csíkban tudsz porszívózni. De van a tetjén egy fogantyú így két kézzel egy csíkkal arrébb tudod emelni. Igaz, hogy ilyen esetben az alja lefittyen és kiköpi a felszívott por felét, de amint leteszed, ezt újra fel tudod szívni.

A másik problémát a padlóburkolat okozza. Két féle létezik: konyha és fürdőszoba szigorúan linoleum, minden más a lépcsőháztól a hálószobáig padlószőnyeg. A porszívó olyan erős, hogy a szőnyeg szálait először felkaparja, majd felszívja. Így a porral együtt a padlószőnyeg is szép lassan eltűnik, és lakásmérettől függően takarításonként kétszer-háromszor kell zsákot cserélni. De még a porszívó sem képes a különböző foltokat felszívni, így előbb-utóbb padlószőnyeg cserére van szükség. Gondolom ez elég gyakran történik, mert ahelyett, hogy a macerásabb megoldást választanák, az újat egyszerűen ráfektetik a régire. Így a harmadik csere után az ajtókat már nem lehet becsukni.

A linóleum ellenben sokkal praktikusabb, mert a foltokat fel lehet mosni. Igen ám, de valami oknál fogva, a linóleumot nem szokás leragasztani. Mivel nincs leragasztva, a bivalyerős porszívó azonnal feltépi, így a takaritást azzal fejezed be, hogy újraburkolod a fürdőszobát.

Mindig nagyon lelkes vagyok, ha Londonba mehetek, de aztán alig várom, hogy hazamenjünk.

Londonnak van 9 zónája és már az első zónától kifele elkezd elég uncsi lenni. Nem mondom abban az egy zónában van egy-két nagyon eltalált épület, például a Natural Museum, Big Ben, Kensington kerület lakóházai, na de ilyen alapon minden valamire való európai város fel tud mutatni 1/9-ed csini részt.

Nyilván mindenki a csini részre kiváncsi, így ezeken a helyeken mindig elképesztő tömeg van. Ha shoppingolni támad kedved csak remélheted, hogy a tömeg is ugyanazokat a boltokat preferálja mint te, másképp nincs esélyed, hogy az árral szemben besodródj valahova.

A tömeg miatt nem lehet közlekedni az utakon sem. Választhatsz busz, taxi vagy tube között:

• A buszt alapból nem javaslom. Nem szoktam használni, de mivel eddig még csak üres buszt láttam, amelyek egymás után állnak a dugóban, úgy érzem döntésem igazolva van.
• Taxi - csak, ha a cég fizeti. Háromnegyed óra alatt mész három sarkot, ami alatt a taxi megtesz egy Budapest-Pécs távolságot, hogy a dugót kikerülje. De a végeredmény ugyanaz: gyalog előbb odaértél volna. Ingyen.
• Tube - csak, ha szereted az embereket. Nagyon. És sokat.

Mindenki töri magát, hogy Londonban éljen, holott ott egy szobát bérelsz a külvárosban annyiért, amennyiért mi egy lakást Bristol belvárosától egy köpésre. És aztán a külvárosból bejutni a centrumba dolgozni is annyi idő, mint nekem eljutni Bristolból Cheltenhambe.

A working class nem angol. Emiatt egy átlag bolti tranzakció negyed órát vesz igénybe mire én az urdu akcentus mögött beazonosítom az angolt. (Illetve ő az én Hunglishomat dekódolja.)

Ezen a ponton komoly piaci rést látok. Adott egy ország, ahol az év 10 hónapjában nyirkos az idő és adott benne egy nép, amelyik nem ismeri a papírzsebkendőt. A termék maga létezik a boltokban - gondoltam szólok mielőtt lelkes anyák és nagyanyák tonna szám küldik nekem otthonról. Szóval létezik, még reklámozzák is, csakhogy a reklámban a nő a papírzsebkendőt arra használja, hogy letörölje a kifröcskölt vizet a bútorról.

A legnagyobb jóindulattal sem lehet mondani, hogy itt enyhe az idő. Télen-nyáron átlag 15 fok van, ami miatt ugyan ritkán havazik, de azért a zokni indokolt lenne. Mostanában ráadásul fagy. A múltkor egy lány nyári szandiban és kabátban jelent meg egy bulin. Azt mondta, ehhez a nadrághoz más nem megy. Akkor vegyél fel mást, az ég szerelmére!

De nem ő az egyetlen. Fiúk gyakran flip-flopban, lányok meg forró naciban mászkálnak meztelen lábakkal. Mielőtt ide jöttem volna, azt hittem, hogy azért nem öltöznek fel rendesen, mert megszokták és jobban bírják a hideget, mint mi ott délen. Végülis, gondoltam én, már csecsemőkortól edzik őket a szülők, ha nem esik az eső, mezitláb ülnek a babakocsiban még december közepén is. De nem úgy van ám, fáznak ők, tiszta lúdbőr mindenki és lila kezük, lábuk a hidegtől.

Nem túl meglepő hát, hogy az egész nép egy merő nátha, de orrot nem fúj senki. Kórusban szívják az orrukat akár órákig. Láttam már amúgy jól öltözött nőt, aki az ujjával próbálta visszatuszkolni. Egy másik kezében ugyan volt papírzsebkendő (biztos magyar baby-sittere volt anno), de a technikája elég sajátos volt, kívülről lefele masszírozva az orrát próbálta kinyerni a tartalmat.

A kezdetekkor még naívan azt feltételeztem, hogy csak nincs náluk és lelkesen ajánlottam a papírzsebit utastársaimnak a vonaton. Felváltva néztek rám döbbenten és értetlenül, majd miután látták, hogy jószándékú bolond vagyok, rámmosolyogtak, No thanks, és szipogtak tovább.

Láttam már egy-két karácsony brit filmet, de nem figyeltem fel a rám leselkedő veszélyre: céges karácsonyi party, avagy ázzunk el együtt szmokingban és estélyiben.

Hetek óta mindenki teljes lázban ég, ki milyen új ruhát vesz erre az alkalomra. Mintha a filmpremierünk promó-tálására készülnénk Cannesban. Én a magam részéről nem akartam egy vagyont költeni egy olyan ruhára, amiben végigfeszengem az egész estét, majd soha többet nem veszem fel, mert ugye ciki egymás utáni két évben ugyanabban a ruhában feszíteni. Csak ezért céget váltani pedig lehet, hogy nem lenne jó karrier döntés.

De elég nagy volt rajtam a nyomás. Kolléganőim egyik boltból a másikba rángattak, skicceket rajzoltak, hogy milyen ruhát találtak, ami pont nekem lesz jó, mert így meg úgy kiemel, ott pedig pont elfed. Így végül feladtam a küzdelmet és vettem egy egész jó darabot, triplán árleszállítva persze, amiből az egész felsőtestem kilóg. Nem pont ilyenre vágytam, de gyakorlatilag csak olyan fazont lehet kapni, ami deréktól felfele legfeljebb egy pertliből áll. Úgyis olyan meleg van ebben az országban, minek az a fölös borítás.

Miután négy hónapja élek Angliában és a napot csak akkor akkor látom, ha időben felkelek hétvégén, az amúgy sem túl kreol bőröm gollamos árnyalatot kezdett ölteni. Így gondoltam a ruha kedvéért befekszem egy szolláriumba. Az üzletben egy árva lélek nem volt, egy gép fogadott. Addig mahináltam az érintőképernyős recepcióssal, míg az egyszeri 10 perces barnulás helyett sikerült vennem egy tagsági kártyát feltöltve több alkalommal és egy intenzív, UV maximalizáló, mélybarnító, kókuszillatú krémet.
Bementem a kabinba, ahol elkezdtem olvasni, hogy mi a teendő:

• miután levetkőztél,
• kend be magad a hatékonyabb barnulás és a bőröd védelme érdekében,
• takarítsd le magad előtt a gépet,
• ami két percen belül automatikusan elindul.

Áááááá... Már az olvasással értékes másodperceket vesztettem és még rengeteg teendő volt. Próbáltál már 2 perc alatt levetkőzni télen egy 50x50 centi-méteres oduban? Már ez önmagában elég nagy kihívás, de utána még el kell oszlatnod magadon egyenletesen a nyálkás masszát, hogy ne legyél foltos. Majd jön a lényeg, az elötted levő izzadtságát el kell tüntetni az ágyról, mielőtt még a lámpák bekapcsolnak és takarítás közben csíkokat égetnek a retinádra. A feladatot nem segíti, hogy a tisztító spray egy 20 centis láncon lóg az ágy egyik végétől fél méterre és a papír, amivel törölnöd kellene pedig minimális nedvszívóképességgel rendelkezik.

A helyzetkép a következő: meztelenül, valami nyálkás löttyel borítva, messzíről célzol az ágyra, majd (innentől kezdve a biztonság kedvéért már csukott szemmel) mint az őrült próbálod a szert elegyengetni és letörölni, végül egy merész ugrással feldobod magad az ágyra és magadra rántod a sütő fedelét.

Nem csoda, hogy ebben az országban mindenki sápadt. Itt a barnulást semmi sem támogatja...