Nagy híve vagyok a fapados légitársaságoknak, akik liberalizálták az utazást gazdaságos áraikkal, ezáltal rászabadítva boldog-boldogtalant a világ nagyvárosaira. Ugyanakkor nincs az az országimázs film, amivel ellensúlyozni lehetne azt a képet, amit mi magyarok festünk magunkról őrizetlenül kószálva a nagyvilágban.

Kétségtelen, hogy ma már olcsóbb repülőjegyet venni, mint egy jobb minőségű bőröndöt, meg aztán a súlykorlátozások is kényszermegol-
dásra késztetik az embert. Ebből adódóan a legváltozatosabb kézipoggyászokat figyelhetjük meg. A legnépszerűbbek a kolbászszagú piroskockás piaci bevásárlószatyor; a csurig tömött iskolatáska, aminek varrásánál a cérna épp feladni látszik a küzdelmet; illetve a kézipoggyász-
nak álcázott bőrönd, ami alatt egész úton retteg a tulajdonosa, nehogy rászakadjon a poggyásztartó.

Utazni jó, de ki tudja hogyan élnek azok ott nyugaton. Legjobb hát minden helyzetre alaposan felkészülni. Egy igazi világutazó magyar táskájából nem hiányozhat az alufóliába csomagolt 3 kiló rántott hús, a galuskaszaggató, valamint a tésztaszűrő tál. A múltkor valaki 200 fontot fizetett az extra 13 kg súly miatt. Gyanítom, hogy simán ki tudott volna dobni belőle 10 kilót, aminek összértéke 20 font volt, de ami egyszer már a mienk, azt bármi áron birtokolni vágyjuk örökre.

A vásárlási láz könnyen elkapja az embert, ha külföldön van, így hazafele lényegesen több ruhánk van, mint amennyit súlyban felvihetünk a gépre. A leleményes magyar azonban a derekára köti a második pullóverét, széldzsekijére felveszi a kabátot, arra pedig az esőkabátot és már meg is oldotta a feladatot. De vásárlolni igazán a duty freeben édes, ahol mindenki boldogan bevásárol a méregdrága édességekből, csak azért mert még sosem látott fél méteres kinder tojást, 3 kilós tobleronet vagy 4 literes pezsgősüvegbe szórt drazsét. Csakhogy a gépre nem lehet extra zacskókat felvinni, így a kapuban konstatálják, hogy a három karton jutányosan vásárolt ciggarettát el kellene rejteni a már így is agyontömött táskába.

Végül pedig kedvencem a Nagy Magyar, aki még akkor is a lépcső aljánál lobogtatja búcsúzóul a kétméteres magyar zászlóját, amikor odafönt már mindenki a sztyuvikat nézi, ahogy előre-oldalra mutogatnak sárga mentőövvel a nyakukban,  és emberünk a gépen még a mosdóra is az Árpád sávos zászlóval a nyakában megy (hogy szippantaná le róla a vákuum).