Bár a Quiet Zone azt sugallná, hogy az egy olyan hely, ahol csendben és nyugodtan pihenhetsz, esetleg dolgozhatsz a hosszú vonatúton, senkit ne tévesszen meg az elnevezés.

Ülsz csendben, olvasol és egy harsány trallala ráz fel gondolataidból minden negyed órában, hogy informáljon, a Quiet Zone-ban mobil telefon használata nem javasolt. Ennek köszönhetően, ha valakinek csörög a telefonja, minimum olyan hangerővel, hogy a következő állomáson is hallják, akkor gyakori harsány excuse me-k közepette az illető kitrappol a vagonból felállítva és lábon tiporva néhányunkat. De ez még a jobbik eset, van hogy az utastársnak foggalma sincs arról, hogy Quiet Zone-ban ül és végigtelefonálja a Plymouth-Aberdeen szakaszt megvitatva egész szomszédságának ügyeit, szerelmektől elhalálozásokig mindent.

Aztán van az idősebb úr, aki egész úton a térdére fektetett piros-fekete kockás kofferrel ül ballon kabátban és kockás kalapban és a tévéújságot lapozgatja. Alap helyzetben teljesen beleolvad a környezetébe, ám ha megéhezik, arról az egész vagon tud. Ez az a típus, aki miután megette az először zsírpapírba majd alufóliába csomagolt vajas kenyerét - a dupla biztonságot nem teljesen értem - kézzel kivasalja az alufóliát míg tükör sima nem lesz, majd akkurátusan először félbe majd négyrét hajtja, végül egy boríték méretű neilon zacsiba teszi. A folyamat eltart úgy 20 percig mialatt kb. úgy érzed, hogy most tépik le a vonatról a külső fém borítást.

Persze van, akit a Quiet Zone kellemesen elringat és harsány horkolásra buzdít. Egyszóval a Quiet Zone-ban a leghangosabb a csend.