Én és a brit éjszakai élet egyelőre még keressük a közös nevezőt. Ez a mindennapi életemet nem különösebben befolyásolja, mert kiöregedvén a bulizásból viszonylag ritkán vetem bele magam a bristoli éjszakába.
Az alaphangulatomat már az megadja, hogy bejutni egy-egy szórakozóhelyre külön próbatétel. Az egyik helyre nem engednek be, mert nincs nálam személyi igazolvány. Az persze nem probléma, hogy bent hemzsegnek azok, akik már este 10-re olyan részegre itták magukat, hogy a nevüket nem tudják megmondani.
A másik helyre Gyurit nem engedik be tornacipőben, miközben könnyedén átsuhan az ellenőrzésen egy csapat neonfényű tüllszoknyás liba kezükben egy 1.5 méteres felfújható fallosszal.
Végül csak bejutunk tornacipőben és identitás nélkül a sokadik helyre, ami félig üres és a táncparketten egy lélek sincsen. Nem csoda, a DJ a meg nem értett művész arckifejezését magára öltve rettenetes számokat játszik.
S: Úgysem táncol senki, akár játszhatnád, amit én kérek, akkor legalább egy ember táncolna...
DJ: Á, nincs ma forgalom, mert XY ünnep van, és üres a város
S: Ember, az összes kocsma a környéken tele van, csak itt nem táncol senki. Ez nem sejtet valamit?
Unottam rázom magam, mellém keveredik két brit leányzó. Az öltözetük elképeszt: az egyiken fekete flitter forrónaciban kezdődő és mélyen dekoltált mellényben végződő anorák van, ami alól kilóg a fehér melltartó pántja. A másikon bugyogó fölött végződő lambada szoknya van. Elképedésem kiül az arcomra, valószínűleg még rázom is a fejem nem tetszően, esetleg még ciccegek is hozzá öntudatlanul, mert az egyikük agresszíven közelít felém, majd fölém tornyosulva üvölt az arcomba, hogy hagyjam békén a barátnőjét. Upszi :) Bevallom kicsit megszeppenek. De Gyuri, aki már néhány nevelési szándékú akciómat megélte hirtelen mellettem terem és el sem mozdul az est hátralevő részében.
Utolsó kommentek