Képzeljünk el egy kávézót, ahol a levegőt áthatja a pörkölt kávé isteni illatta. Előttem épp egy frissen főzött espresso van, az alig két kortynyi ital aprócska kis csészében gőzölög előttem és ontja magából a kávé különleges aromáját. Már az első szippantásból érzem, hogy jó erős, sötét átlátszatlan fekete színe is erről árulkodik. A kávébabból kifőtt oldajcseppek megcsillanak a felszínen, a csésze karimáját körülveszi az espressora oly jellemző aranyló hab. Egy apró korty és a meleg kávé kesernyés karamell íze végigsimogatja érzékeimet.

Képzeljünk el egy másik helyszínt bárhol Angliában, legyen az egy tengerparti kávézó, egy útszéli étterem, egy klasszikus angol pub vagy akár egy átlagos angol otthon. A levegőben fish & chips illata árad. Letesznek eléd egy korsó méretű csorba bögrét, a zománc töredezett rései barnák a korábban beleszáradt tea és kávé maradéktól, és egy rúzsfolt mosolyog a bögre pereméről, amiben valami bizarr halványbarna átlátszó lé van. Megfogni a bögrét még nem lehet, így mikor közelhajolsz, hogy belekortyolj, a közel százfokos ital végigégeti a nyelved, a torkod, majd a nyelőcsöved. Felszisszenve ízlelgeted a sebes nyelvedet, majd felfedezed, hogy az ízetlen, állag nélküli ital valami kávéra halványan emlékeztető kesernyés utóízt hagyott a szádban. Hogy ihatóvá váljon egyik bögréből a másikba öntögeted hosszú perceken keresztül, majd megkockáztatsz még egy kortyot leerőltetni a mosogatólére emlékeztető ’nedűből’.

Egy élvezeti cikk megfosztva minden élvezeti értékétől.